Szakköralapítónk önéletrajzi írása:
Volt egyszer egy kisgyerek…
Aki született Nagyszénáson több, mint 75 évvel ezelőtt.
Szegénysorsú szülők gyermekeként igen hányatott volt már életem kezdete is. Öten voltunk testvérek és mind az öt fiú.
A földmíves napszámos élet kemény megpróbáltatásokat rótt a nagy családra. Bátyáim iparosok lettek, egyik kovácsmester, másik pékmester lett. Ez utóbbi később családi vállalkozás lett. Édesapám uradalmi cselédnek ment az összekerülésüket követően és így el is költöztek a községből a Nagyalföld déli részén lévő egyik Dombegyházi uradalomba. Nagy pusztaság, rét, legelő fogta körül a majorságot.
Sokat játszottunk, futkároztunk a nyílt gyepen, néha késő estig is hengergőztünk a fűben. Itt bámultam először a csillagos eget, s a Holdat, nem is gondolva még ekkor semmire csak a féktelen játékra.
Itt értem el ez iskolás kort is, szüleim ezért Orosházára költöztek, beírattak az első osztályba.
Igen érdeklődő gyerek voltam, sosem voltam rossz tanuló. Itt hallottam először Édesapám szájából azt a szót, hogy Szíriusz. Apám tudta mi ez, és magyarázta ismerőseinek barátainak, hogy ez nem Sánta Kata, aki az ebédet viszi a Kaszásoknak―kik szintén ott vannak az égen―, hanem olyan csillagok melyeket a nép varázsolt ilyen meseszerű formába.
Akkoriba’ hallottam a Hold szabadszemmel látható alakzatairól, hogy ott Dávid hegedül és erre Cicella táncol.
Még nagyanyámtól is ezt hallottam harmadikos elemista koromba’…
Édesapám állandóan keresve a megélhetőség lehetőségét, megtudta, hogy Gádorostól északra az Istvánhegyesi gazdaságba egy majorgazdát keresnek. Megpályázta, megkapta. Apai nagyanyám Orosházán egy Orvosnál volt szakácsnő, vele maradtam még ki nem jártam az első osztályt. A nyári vakációt már szüleimnél töltöttem, ahol ismét a természet ölelt kebleire. Talán életem legszebb legemlékezetesebb nyara volt ez, ifjú gyerkőcként gondtalanul. Ismét rohangálni a végeláthatatlan gyepen, ahol a pacsirták dallama tölti be az eget, néha darvak kurrogása hallik a magasból, gólyakelepelés szál a szénakazlak tetejéről, víjjog a bibic és pitypalattyol a fűrjecske és a távolban túzokcsapat legelészik.
Vihar után a még csepergő eső közben, ha kisüt a Nap, teljes körívben tündöklik a szivárvány, földet érő végei csodás színekbe öltöztetik a puszta távolba lévő tárgyait, legyen az gulyakút gémese, távoli tanya vagy kiserdő. Csodálatos látvány. Mindez pedig minek, a Napnak köszönhető. A Nap nélkül élet sem lenne, de szivárvány sem, az eső cseppjei bontják színeire a nap sugarait. Megfogott, csoda volt. Egy kis tudomány.
A napsugár is―és még más is―elektromágneses rezgés melynek ún. hullámhosszai vannak ezeket a rezgéseket bontják az esőcseppek elemeire, így kerülnek egyik oldalra a nagyrezgésszámú―tehát igen rövid hullámhosszú―ibolyakék, a másik oldalra a kisrezgésszámú―a hosszú hullámhosszú―vörös színek, a közbeeső színek ezek változatai a növekvő vagy csökkenő sorrendben ezen színek között.
Tehát ha úgy tetszik ez egy színképelemzés, melyet a természet szolgáltat alkalmanként. Mi hittük kisgyermekként, hogy ezen a csodálatos szép köríven a szirárványkapun át is lehet menni, meg is próbáltuk futottunk felé, de ő lassan eltűnt, mi pedig fáradtan estünk hasra a hatalmas fűben.
Letelt a vakáció, újra iskola, de hova, a majortól 4-5 km-re volt az első tanyai iskola.
Így nem volt más, anyai nagynénémhez kerültem egy évre, igaz tanyai iskolába’, de az út másik oldalán volt az iskola, ami nem volt több 50 méternél.
Így ez jó volt, de mivel ez egy tanyai iskola volt, hova menjünk kirándulni, hát a csabacsűdi gyepre, legelőre. Mint másodikos kölykök a gyep szélén kalandvágyóan szóródtunk széjjel, hát ezt bizony sok bíbícfészek, fűrjecske fészek és egyéb apró kismadárka bánta, de gyűjtöttünk sok szép virágot is és megtanultuk a gombaszedést is, megismerkedhettünk az ehető és nem ehető fajtákkal.
Harmadikos koromra felépült a községben a családi házunk, amelybe beköltöztünk és innen jártam végig az akkoriban kötelező elemi iskolát.
Bátyám itt épített pékműhelyt és a sütőüzem valamint két árusítóüzlet biztosította a család megélhetését.
Bátyám közben megnősült, családot alapított, amely jól indult és folytatódott is, de közbeszólt a második világháború, bátyámat behívták katonának.
Sohasem láttam többé. Két gyermeke maradt árva.
A család élete is megváltozott, én előbb tanyai parasztoknál voltam évescseléd, majd a kiskirálysági kendergyárba lettem munkás, innen vonultam be katonának. Munkaszolgálatosként Európa sok részén jártam.
Berlin, Varsó, Minszk, Berdicsev, Máramarossziget, majd ismét Magyarország, Debrecen, Szeged és végül szülőfalum, Nagyszénás.
Külföldről hazaérkezve a postán helyezkedtem el távirda munkásként a telefon vonalépítőknél…
Munkám volt, megnősültem, telket szereztem a községben és családi vállalkozásban, amelyben a kút elkészülésétől a vályogverésen át a falak felhúzásáig mindent magunk csináltunk.
Apósom parasztember volt, egyszerű, de művelt gondolkodású mindenhez értő, ma is példaképemül szolgáló ember volt. Leányát is így nevelte, akit haláláig imádva szerettem.
Apósom volt, aki újjáélesztette bennem a csillagos ég látványainak érdekességeit. Az ő édesapja pusztai pásztorember volt, aki sokszor vitte fiát az éjszakai szabadég alá, ahol mesélt a csillagokról az égbolt csodáiról.
Apósom biztatására vágtam bele első távcsövem elkészítésébe, amelyhez az Élet és Tudomány hetilap adott alapi segítséget. Dr. Kulin György cikkei adtak ehhez igazán jó segítséget, legelőször egyszerű lencsés távcsövet építettem, egytagú lencsékkel, amely kb. egyméteres hosszával és kissé színező hatásával működött ugyan, de többet láttatott, mint a szabadszemes szemlélődés.
Ma is van amatőr, akinek van még ilyen távcsöve, amatőr körökben ez volt a dióverő.
Gyurka bácsi―ahogy amatőr körökben hívtuk―országos hírű patrónusa volt az amatőrcsillagászatnak. Ő vezette be ismeretterjesztő munkája során a „Távcsőtükör házi készítése” c. programot, amelynek során számos kisebb-nagyobb tükrös távcső készült az amatőrök körében.
Országos szintű találkozók voltak évente legalább egyszer, így ismerkedhettek meg az égbolt iránt érdeklődők és barátságok kötettek, hosszú évekre, akár egy életre is.
Egy ilyen találkozón, Győrben találkoztam első ízben Kulin Gyurka bácsival, amelyből előbb levélváltások majd egyre élénkebb érdeklődésű baráti kapcsolat létesült.
Ő ajánlotta fel a tegeződési viszonyt közöttünk―amelyen én akkor nagyon meglepődtem―de ettől ez közöttünk haláláig fennmardt.
Igen sok hasznom lett ebből a barátságból, mert saját acromátjaim, azaz ragasztott távcsőlencséim, távcsőtükreim állványzatok, a csillagda főműszerei, a szakkör megalapítása, a műszerház léte, szinte mind az ő iránymutatása, és szaktanácsai révén valósult meg. Igen sokszor találkoztunk és ha kérésem teljesíthető volt sohasem tagadta meg.
Levelező fokon a T.I.T. Csillagászati és Űrkutatási Országos Választmánya által rendezet tanfolyamokon szereztem meg bizonyítványaimat, mindkettőt „Kiváló” eredménnyel.
Elnökség tagjai voltak Kelemen János, Ponory Thewrewk Aurél és Zombori Ottó kikkel ma is jó a kapcsolatom.
Továbbképzőn Békéscsabán vettem részt többnapos bentlakásos formában melyen Gyurka bácsi is közöttünk volt, nemcsak előadóként, hanem barátként, emberként szeretettel rajongtuk körül.
Mikor megalakult Nagyszénáson a szakkör sokat jártam a megye különböző helységeibe―most már, mint képzett szakkörvezető―ismeretterjesztő előadásokat, távcsöves bemutatókat tartani. Néhol igen nagy sikerrel. Pl Gádoros; Csorvás; Tótkomlós; Pusztaföldvár; Békéssámson stb.
Ezekre saját készítésű 125 mm-es tükrös távcsövemet vittem, amely ma is megvan. Két esetben kaptam a T.I.T. Országos elnökségtől elismerő Oklevelet, egy réz emlékplakettet és a Művelődési Minisztériumtól „Szociális Kultúráért” kitüntető jelvényt. Szívemből örülök ezeknek az elismeréseknek, de sokkal inkább éltet az a tudat, hogy ezt a világnézeti tudást megoszthattam másokkal is, számtalan élményt, barátokat és sikereket hozott nekem, és gyakorolhatom ma is.
Kiss György
amatőrcsillagász
(Nagyszénás, 1998.?)
Kiss György Csillagda 